2014. február 8., szombat

A világtörténelem nagy perei

Ez a blog az emberi történelem nagy pereivel foglalkozik. A szerkesztője, én, egy 11. osztályos diák vagyok, aki nem rendelkezik jogi tapasztalattal és teljes világlátással. Ügyvédi pályára készülök, tehát az oldal tartalma puszta érdeklődés alapján íródik. A tárgyalóterem világa kiskoromtól kezdve vonz- anyám után, aki ügyvéd- és emiatt döntöttem ennek az oldalnak a létrehozása mellett.
A jog jelenléte és fontossága már az ókorban megmutatkozott. Mivel több ezer évből merítkezem, így nem érinthetek mindent, így a számomra érdekes eseteket próbálom majd feldolgozni. 
Sok vitatott ügy van az emberi történelemben, aminek döntései a mai napig vitatémákat jelentenek. Történelmi jelentőségű események zajlottak le a tárgyalótermek falai között. Ezeket vizsgálva, különböző pontok szerint fogom felépíteni az írásaimat.
Szempontok:
o   Történeti tényállás (elkövetők, esemény)
o   Vád
o   Eljáró bíróság
o   Védelem
o   Bizonyítékok
o   Ítélet
o   Vélemény, értékelés
Olvasóim hozzászólásait szívesen várom és remélem sikerül egy érdekes, folyamatosan frissülő blogot létrehoznom.

A blog-bejegyzések magyarul és angolul is elérhetőek lesznek!

Várom a javaslatokat a perekkel kapcsolatban! Mi érdekel benneteket?  

Pivarnyik Krisztián
2014.február.8.


1 megjegyzés:

  1. A tárgyalóterem világa izgalmas,okosnak, gyorsnak és felkészültnek kell lenned.
    Kíváncsian várom az első per bemutatását !

    VálaszTörlés